Este alváshoz készülődve állok a szobámban és csak nézek magam elé. 1 képet nézek a falamon, mégpedig egy személy poszterét. Van 1 banda, a Tokio Hotel. Nagyon szeretem a zenéjüket és a bandatagokat is. De közülük legjobban csak az egyiket, avagy a gitárost, Tom Kaulitzot. Igen! Az Ő képét nézem a falon, immár 5 perce rebbenéstelenül. Azon tűnődöm h vajon mit csinálhat most, min gondolkodik…de ahogy egy másik gondolat az eszembe jut „vajon milyen lánnyal hempereg épp” elszomorodok. „Miért ilyen ő? Vagy csak így állítják be? Vajon milyen lehet valójában?” Ezekkel a gondolatokkal hajtom álomra a fejem, és elhatároztam hogy 1x megismerem.

Elteltek napok, hetek, és ezek a kérdések azóta bennem vannak. Mikor ma reggel felkeltem vidám voltam, méghozzá azért mert Tokio Hotel koncert lesz ma. „Talán most megismerhetem! Beszélhetek vele! Megtudhatom h milyen igazából? Kérdezgetem magamtól, de megráztam a fejem. „Nem! Ébredj kislány! Soha nem juthatsz a közelébe!” Szomorodtam el.

Nem is gondolkodtam ezen többet, hisz ma jól akartam érezni magam. Most jelenleg „reggel” 12:15 van.(nekem még reggel!:D) A koncert 20:00-kor kezdődik Össze kaptam magam, tökéletesen néztem ki mindenki szerint. Elindultam, és 1re már ott is voltam a koncert helyszínén. Kígyózott a sor. Volt már talán 2 km is. Megint elszomorodtam, hisz így még kisebb az esélye h találkozzak vele, vagy közelebbről lássam. Hirtelen hátulról megérintette vki a vállam. Mikor hátranéztem láttam hogy egy régi ismerősöm volt az, aki program szervezőként dolgozik. Ő volt az egyik fő szervezője a koncertnek. 24 éves nő, ő vigyázott rám, míg én kicsi voltam, a szüleim őt fogadták fel mellém ha vmi dolguk volt. Nikinek hívják, és már nem gyerek felügyelőként dolgozik, hanem sokkal de sokkal feljebb került az életben. Elbeszélgettünk, és mivel látta h nagyon hátul állok és ez elszomorít rákérdezett h ne segítsen e a bejutásban. Én nagyon boldog lettem és természetesen igent mondtam. Be is vitt, és épp ekkor jött meg a Tokio Hotel. Csak messziről láttam őket. Engem hátra vittek, a színfalak mögé, és a koncert kezdéséig ott voltam Nikivel. Szóltam Nikinek h wcre kimegyek. Mondta h balra a második ajtó. Én kimentem de nem balra hanem véletlenül jobbra indultam el. Mikor gyanútlanul benyitottam, nem a wc-vel találtam magam szembe hanem 4 fiúval. Azaz a Tokio Hotellel. Én nem tudtam mit csinálni, a fiúk meg csak meglepetten bámultak rám. Én kiléptem és becsuktam magam mögött az ajtót, majd elindultam az IGAZI wc felé:D Elvégeztem a dolgom majd visszaindultam Nikihez. A koncert kezdésének ideje eljött. Engem beraktak a legelső sorba, és a koncert utáni bulira is hivatalos vagyok, hisz Niki meghívott. A koncertnek hamar vége lett, Tom és Bill végig mosolygott rám, hiszen nemrég még rájuk nyitottam.:D Én csak pirulva mosolyogtam vissza. A buli is eljött. Épp azon goldolkodtam amikor 1 asztalnál ültem és iszogattam, hogy mennyire lehetetlennek találtam h megismerjem Tom Kaulitzot, de nagyon akartam, most meg h itt van és megismerhetném nem merek odameni hozzá. Épp szedtem volna össze a bátorságom, mikor valaki leült mellém. És nem más volt mint Tom Kaulitz. Elkezdtünk beszélgetni, meg iszogattunk. Megismertem, kívülről belülről, és annyira nem olyan szoknyavadász mint ahogy beállítják.

- Most mennem kell. Otthon már várnak! – mondtam Tomnak és adtam egy puszit az arcára, de mikor indultam volna el akkor Tom megfogta a karom.

- Hazakísérlek! – szólelt meg én meg csak bólintottam.

Sétáltunk hazafele, és sikeresen kikerültük a tini tömeget. Fél órára laktunk a koncert helyszínétől, gyalog. Egymás mellett sétáltunk és közben beszélgettünk. Hirtelen éreztem hogy Tom megfogja a kezem, és én ezt csak 1 mosollyal nyugtáztam. Így sétáltunk teljesen a házunkig, ahol elkezdtünk búcsúzkodni. Megöleltem, és elindultam befelé, mikor megfogta a kezem és visszahúzott. Nagyon lágyan megcsókolt és én nem ellenkeztem. A kezembe nyomott egy papírt majd mosolyogva elment. Kinyitottam a fecnit, és egy telefon számot láttam benne, tudtam hogy a Tomé, ezért bementem a házba és rögtön bezárkóztam a szobámba a telefonommal. Felhívtam Tomot, és 2 percig beszéltem vele, de követelte h rakjam le és majd ő visszahív. Ezt is tette. Nagyon sokáig beszéltünk még. 23:10 lehetett mikor leraktuk a telefont. Fél órát csak forgolódtam az ágyban ahogy ő is és nem tudtunk elaludni. Hirtelen a telefonomért nyúltam h felhívjam Tomot, de ő megelőzött és mihelyst a kezembe vettem a telefont már csörgött is. Megbeszéltük hogy még most kimegyünk a parkba sétálni. Felöltöztem és ki is mentem, ő már a házunk előtt várt. Halkan kiosontam hogy a szüleim ne keljenek fel. Sokat beszélgettünk, nevettünk, csókolóztunk, ölelkeztünk. Már világosodott amikor ismét egy csókkal elköszöntünk és mentünk haza. Ekkor már mind2őnk el tudott aludni. A Tokio Hotel 2 hónapig volt a városba. Ez alatt a 2 hónap alatt jártunk Tommal, és már a szüleimnek is bemutattam. Ahogy a 2 hónap eltelt, menni kellett haza Toméknak, de szomorú nem voltam, hisz itt laknak a mi városunktól 30km-re. Egyszer egy nap amikor Tom ott aludt nálunk, épp az ágyon feküdtünk és néztünk egymás szemébe, amikor láttam hogy a falamon megakad Tomnak a szeme és elgondolkodik. A poszterét nézte, hisz nem szedtem le. Felállt az ágyról, fogott egy filc tollat, és ráírta a poszterre: Ich Liebe Dich! 4EVER! By: Tom. És rajzolt hozzá egy szívet. Nagyon örültem neki, és nagyon szerettem Tomot ahogy ő is engem. Eltelt 2 év, és még mindig együtt vagyunk, szerelembe. Már össze is költöztünk, hisz ma vagyok 18 éves, Tom pedig 20. Már dolgoztam, de Tom mondta hogy nem kellene hisz van pénzünk, de nem szeretem ha eltartanak. Egyik reggel úgy ébredtem hogy nagyon hányingerem van. El is mentem hányni, és több napig rosszul voltam. Nem tudtam hogy mi van velem, egyszer hánytam 1x meg tele ettem magam. Viszont kezdtem gyanakodni ezért vettem egy terhességi tesztet, ami bebizonyította hogy terhes vagyok. Mikor Tomnak elmondtam nagyon örült. Örült hogy apa lesz, és lesz egy kis Kaulitz a házban. Erre 2 hónappal megkérte a kezem. A 8 hónapba jártam, amikor volt az esküvő. Igazi álomesküvő volt. Hófehér ruhában voltam, sok vendég, óriási kocsi, duda…minden megvolt, na meg a nagy hasam is, amiben az ifjabb Kaulitz fejlődik. Idő közben kiderült hogy kisfiú lesz. Épp az oltár előtt áltunk…

- Tom, akarja ön az itt megjelent Zsuzsit feleségének? – kérdezte a pap.

- Igen! – válaszolta Tom mosolyogva és rám kacsintott.

- És Zsuzsi, akarja az itt megjelent Tomot férjéül? – kérdezte a pap. Tommal szembe fordultam.

- Igen! Akarom! – mondtam mosolyogva, de Tom furcsán rámnézett.

- Micsoda? – kérdezte Tom furcsa képpel.

- Azt mondtam h igen! – válaszoltam újra. Tom még mindig érdekesen nézett rám, majd megfogta a 2 vállam és elkezdett rázni, amit én furcsálltam, de hirtelen valami erős fény a szemembe világított ezért becsuktam. Amikor kinyitottam a szemem, akkor vettem észre hogy az anyukám kelteget. „Tehát csak álom volt? Az nem lehet” kérdeztem magamtól.

Se esküvő, se menyasszony, ismét 16 éves voltam, mint amikor kezdődött ez az egész, és terhes se vagyok. A koncert 2 hét múlva lesz. Teljesen le voltam sokkolva, és csalódott is voltam, de túl léptem rajta, és felfogtam hogy csak álom volt. Eltelt 2 nap, és én épp a fürdőből mentem be a szobámba, amikor a falon megakadt valamin a szemem. Telkesen lesokkoltam. A poszert néztem, ami Tomról van kint a falon, ez állt rajta: Ich Liebe Dich! 4EVER! By: Tom. Emlékeztem hogy ezt az álmomban írta rá Tom de még életemben nem találkoztam vele. Anyáékat is megkérdeztem de semmi, rejtély maradt ez az írás. De Tom írása volt. És valóságos. Meleg érzéssel tölt el hogy ott van az az írás, és lehet hogy ez egy jel, hogy van közös jövőnk. Teltek a napok, hetek, hónapok…és bármelyik Tokio Hotel koncerten is voltam és természetesen az első sorba, Tom mindig észrevett és mosolygott rám, én meg viszonyoztam. Még mindig a fejemben járt ez az üzenet! „ICH LIEBE DICH! 4EVER! BY: TOM” Ezek után, nagyon nehéz úton, de tényleg megismerkedtem Tommal, és „barátok” vagyunk még, de én többet érzek iránta, ahogy ő is irántam. Nem vagyunk még elég erősek bevallani egymásnak, de idővel ez is megoldódhat, és boldogan fogunk élni örökkön örökké!