A történet egy hűvös decemberi estén kezdődött. Épp moziba készültünk a barátommal, Tommal mikor rossz érzésem támadt. Mikor elkészültem lementem a konyhába és Tom ott várt rám, egy szál rózsával, mivel ma van kerek 1 éve, hogy együtt vagyunk. Nagyon örültem a rózsának és megcsókoltam. Elindultam a moziba, és az úton elmeséltem neki az érzésemet, ami még mindig bennem volt. Mondta, hogy neki is ilyen rossz érzése van, de ne törődjek vele, majd elmúlik. Megnéztük a filmet, ami egy romantikus, de egyben vicces film volt, a címe Ghost.  A végén elsírtam magam, és Tom átölelt, utána meg megcsókolt. Nagyon megható film volt (aki látta tudja). Elindultunk hazafelé Tommal, de még elmentünk a parkba, a hóesésbe és ott, kisgyerekek módjára játszottunk a sötétbe. Senki nem volt ott csak mi ketten, vagyis azt hittük sokáig. Hógolyóztunk, hóangyalt csináltunk és az akcióm h megfürdessem Tomot, fordítva sült el sajnos, és ő fürdetett meg engem:) Fáradtan hátra dőltem a hóban és Tom felém hajolt és hosszasan megcsókolt. Hirtelen felhúzott, és indultunk hazafelé. Már elég késő volt és senki nem volt szinte az utcán. Egyre jobban éreztem azt a rossz érzést a hasamban, majd, nem tudom h miért de hátra fordultam, és láttam hogy egy sötét alak követ minket. Mondtam Tomnak, mire ő hátra fordult és a már tőlünk kb. 3 méterre álló alaktól megkérdezte, hogy mit akar tőlünk. Az alak nem mondott semmit, csal előrántott egy fegyvert. Mi csak ledermedten álltunk ott, és ez alak megszólalt: „Ide a pénzt és minden vagyontárgyat, vagy kinyírlak titeket” – mondta a férfi. „Add oda neki Tom, add oda! Kérlek!” – mondtam már sírva Tomnak, aki elővette a tárcáját és oda adta az alaknak, és mikor az elkezdte megnézni hogy mi van benne Tom letámadta a férfit és ütni kezdte. A pisztolyt nem tudta kivenni a kezéből csak hadonásztak vele, és próbálta elvenni tőle Tom.

Hirtelen csak egy nagy puffanást lehetett hallani, mire Tom és a férfi nem verekedtek tovább. Tom rám nézett, én meg csak aggódó képet vágtam. Az alak hirtelen elfutott, a tárcát se vitte magával. „Jól vagy?”- kérdezte Tom mert nem futott inkább a férfi után, és végignézett rajtam. Én még mindig aggodalmas képet vágtam és Tomnak megakadt a szeme a hasamon. Egy vérfolt látszott a kabátomon, én meg oda kaptam a kezemmel, és hirtelen térdre estem, a nagy hóban. Pár vércsepp jelent meg a hófehér havon. Tom nagyon megijedt, mikor összerogytam. Széthúzta a kabátom és látta hogy a golyó engem kapott el, és belém fúródott. Rengeteg vért veszítettem, a hó egyre csak piroslott a tűz piros véremtől. Kapkodtam a levegőt, közben Tom ott ült mellettem és sírt. Nyugtatott hogy nem lesz semmi baj, és próbált a telefonján mentőt hívni de le volt merülve. Ordítani kezdett: „Valaki hívjon segítséget! Kérem! Valaki segítsen már a rohadt életbe! Hívjanak mentőt!” – ordította zokogva, és mivel a lövésre a szemben lévő ház lakói kijöttek a ház elé, hívtak mentőt, de már túl késő volt.

Mikor a férfi elfutott tőlünk én utána iramodtam. Nem értem utol, és már csak akkor értem vissza mikor láttam Tomot a földön zokogni. Nem értettem hogy mi van, egészen addig amikor közelebb mentem és észrevettem hogy engem tart a karjaiban, és láttam hogy vérzek. Semmit nem értettem, össze voltam zavarodva, annyit láttam hogy odasúgok valamit Tomnak: „Szeretlek!” – ez után teljesen kiszállt a testemből az élet, én meg csak álltam ott és néztem könnyes szemmel, ahogy Tom szorosan magához öleli élettelen testem a nagy hóban és zokog, csak zokog tovább, tényleg nem értettem, de kezdett világos lenni hogy mi történt. Megérkezett a mentő, engem letakartak egy fekete lepedővel és elvittek. Tomot a rendőrök bevitték a kórházba, mert a dulakodásban kapott pár könnyebb sebet. Sírt, ahogy tudott csak sírt, nem tudta abba hagyni, hisz félig most vesztette el egyetlen imádott szerelmét. Hogy miért félig? Hát azért mert végig ott voltam vele, végig a mentőben, lélekben. Nem találtam nyugvást, ott ültem mellette, de ő nem látott, ez fájt a legjobban, hogy nem látott, nem tudtam megölelni, megcsókolni…nagyon rossz volt. (Hogy világos legyen mindenkinek ami történt: Mikor a lövést kaptam a lelkem kiszállt a testemből, és a fickó után szaladtam. A testem ott maradt és én mikor visszaértem akkor döbbentem rá erre.) A tragédia óta elteltek, hetek, hónapok. Tomnak még mindig fájt ez az egész, nehezen bírta elviselni, hogy nem fekszek mellette az ágyban, nem ölelhet, csókolhat, nem kel minden reggel mellettem, nem keltem többé csókkal, és még sok minden ami a kapcsolatunkban már megszokott volt. Én végig, ott voltam, a lelkem nem talált megnyugvást. Minden fájdalmát átéltem Tomnak, mindent éreztem és én is nagyon sokat sírtam. Próbáltam neki jelezni, hogy ott vagyok, de mikor már reménykedett, elhessegette a gondolatait, hisz én meghaltam, nem lehetek ott. Nem bírtam már, nem bírtam. Tom minden nap kint volt a síromnál a temetőben, és én is ott voltam vele. Hallottam minden szavát, hogy mennyire hiányzok neki, és hogy nagyon szeret. Minden alkalommal csak sírtam és sírtam. De, egyszer megváltozott minden. Egy napon, mikor kiment(ünk) a temetőbe a síromhoz, és ismét hallottam Tom szavait, hogy imád, szeret, nem bírtam és elordítottam magam: „Istenem miért csinálod ezt velem? Mit vétettem? Kérlek! Csak még 1x had beszéljek vele! Kérlek!” – ordítottam, és a földre rogytam sírva. Hitelen a fejem felöl fényt láttam a sötét égboltról (mert már este volt). Tom is látta ezt a fényt. Láttam az arcán a félelmet és a megdöbbenést. Felállt a síromtól, és csak nézte az eget. Én is felálltam és Tomra néztem majd az égre, és ismét Tomra. Mikor a fény leért a földre és elért engem, láttam, hogy Tomnak a tekintete rám szegeződik. Egyenesen rám. A félelem még mindig az arcán volt. De a megdöbbenést felváltotta valami más. Valami mást láttam a szemében. Ez a más dolog a boldogság volt. Boldog volt, de egyszerre félt is hisz nem tudta hogy mi történik vele. Döbbenten néztünk egymásra még meg nem szólalt: „Zsuzsi! Ez…ez hogy lehet? Ez…csak álom?” - kérdezte tőlem. „Nem! Nem álom Tom! Itt vagyok, végig veled voltam, a halálom óta végig itt vagyok veled, és nem tudtam eltávozni. Valami maradt ami miatt nem találtam megnyugvást. És már tudom hogy mi az! Az a dolog, hogy nem tudtam neked elmondani mennyire szeretlek! Hogy mennyire fontos vagy nekem, és ne félj, ha elmegyek, mindig itt leszek veled! Mindig itt leszek a szívedben!” – válaszoltam neki, és sírtam. Közelebb léptem hozzá de ő meghátrált. Hirtelen észbe kapott és megölelt. Végre nem csak szellemként voltam ott, olyan volt mintha újra élnék. „Szeretlek! Nagyon szeretlek! Ne hagyj el! Kérlek!” – suttogta zokogva. „Sajnálom! Én is nagyon szeretlek, de el kell menjek!” – sírtam. Pár percig egymás karjában sírtunk. Hirtelen egy hangot hallottam a fény felől. „Itt az idő Zsuzsi! Jönnöd kell!” – mondta egy mély hang és a fény egyre csak erősödött, végül olyan lett mintha a földön lenne előttem. „Mennem kell! Mindig itt leszek veled, itt leszek a szívedben! Sose felejtelek el, és mindig szeretni foglak! Látlak majd fentről és vigyázok rád! Légy boldog, és ne sírj! Fogunk mi még találkozni!” – sírtam, és mosolyogtam egyben és újra megöleltem. „Hát jó, elengedlek. Mindig a szívembe maradsz, és örökre szeretni foglak! Szeretlek! Szeretlek! És várom a találkozást!” – mondta ő is sírva és mosolyogva. Még egy utolsó forró csókot adtunk egymásnak, majd elengedtük egymást, és én elindultam be a fénybe. Fél úton visszafordultam és megszólaltam: „Mindig szeretni foglak! Mindig, mindig, mindig!” – zengett a fény felől a hangom de már alig látszódtam. „Én is szeretni foglak! Szeretlek!” – kiabáltam Tom utánam. Mellettem hirtelen 2 fehér alak jelent meg és kézen fogva besétáltam a mennyország kapuján. Tom csak állt ott és sírt, suttogta „szeretlek, hiányozni fogsz” és akkor vége lett. Feketeség. Sötét. Csak a sírom volt ott. Mikor kiért Tom a temetőbe akkor elkezdett esni az eső, de elállt. Tomnak már nem fáj annyira a szíve. A síromra tekintett, és látta h a sírkövön hírtelen megjelent egy írás! „Örökkön örökké együtt!”

Elmosolyodott, és elindult haza. Az eset óta több év eltelt. Én végig láttam Tomot. Álmában találkoztunk is nem 1x. Tom rátalált egy másik nőre, akit igazán szeret, de annyira nem mint ahogy engem szeretett. Én csak mosolyogva néztem őket fentről, és végig követtem egész életüket. Mikor Tom már idős lett és eltávozott az élők soraiból, a mennyországban találkoztunk, és együtt voltunk szerelemben, Örökkön Örökké!

Hát remélem tetszett!  Véleményeket kérek ide vagy az emailomra: zsu.th.91@citromail.hu

ui.:Gondolom ismerős a történet, egy filmből merítettem ötletet. A címe: Ghost